Budai-hegység, Pilis, Visegrádi-hegység
2016. november 1 (ősz), 14 km, Hűvösvölgy – Bécsi út
A Kéktúra első napja, életem első hosszabb kirándulása volt. Annak ellenére, hogy nagybátyám Pelyhe István híres túra vezetőként tevékenykedett és rendszeresen kirándult, sőt meglehetősen sokat invitált engem gyermekkoromban, rendszerint visszautasítottam, mert unalmasnak találtam. Mindez az 1980-as évek közepén történt. Aztán egyszer egy szép napon, 2015. szeptember 20-án, 4 évnyi kint tartózkodás után családommal hazatértem Írországból. Elhatároztam, hogy valamilyen aerob jellegű mozgást szeretnék végezni, amely hosszabb ideig tart. Mindezt azért tettem, mert 2014-ben és 2015-ben is megpróbáltam a fél maratoni futótávra felkészülni, de mindkét évben 16km-nél megsérültem a felkészülés alatt és nem indulhattam. Ezt követően esett a választásom az úszásra, a Balaton átúszásra, amely 5,4 km-t foglal magában. 2016 nyarán elkezdtem rá készülni és hetente egy alkalommal, rendszerint minden szombaton lelkes látogatója voltam a Budafóka uszodának a Campona mellett és 8 edzést teljesítettem. Az utolsó edzésen már majdnem elértem az 5 km-es távot, tudtam, hogy az már elég lesz az átúszásra. Úgy is történt, családom kíséretében júliusban, az átúszás napján megjelentünk Révfülöpön és 36 fokban megállás nélkül mellúszásban sikeresen átúsztam Balatonboglárra (2:55). Fantasztikus élmény volt, a mai napig nem feledem el.
Nem tagadom én egy teljesítmény orientált ember vagyok, ez után keresnem kellett egy új kihívást, így esett a választásom a Kéktúrára. Felnőttként már elkezdett érdekelni ez a sportág, nagy jelentőséget tulajdonítottam az egyes hegységek geológiai, földrajzi, zoológiai, szociális megismerésének és örömmel csaptam bele. Mivel budapesti vagyok, úgy állítottam össze a tervet, hogy először a budapesti vagy a Budapesthez közel eső szakaszokat fogom teljesíteni, majd nyugati irányba haladok és amikor Bodajkot elérem, kelet felé fogok továbbmenni egészen Szarvaskőig. Így is tettem és ma már majdnem 9 év telt el azóta és szóról szóra úgy cselekedtem, ahogy leírtam.
Ezt a visszaemlékezést tehát közel 9 év távlatából teszem meg örömmel. Én szoftverfejlesztő és üzletember vagyok, nagyon sokat utaztam a munkám során a világban, így mindig csak rövid időm volt kirándulásra. Ráadásul 2022 és 2024 között még a Master of Business Administration szakon is végeztem, ami szintén időt vett el új hobbimtól. Nem gond, így volt ez már a kezdetek kezdetén is betervezve, hogy nem tudok sietni, de szerencsére a Kéktúra nincs időhöz kötve, mindenki annyi idő alatt teljesíti, ahogy tudja.
Most térjünk a lényegre, az indulásra. 4 lányom és feleségem kísértek el az első útra, gondolva, hogy könnyű lesz, mert ez csupán 14 km. Még egyszer említem, hogy tapasztalatunk nem volt. Se bakancs, se túrabot, se térkép, se applikáció nem segített minket. Szép, napsütéses, enyhe nap köszönt ránk Mindenszentek napján. Nem keltünk korán, dél körül érkeztünk Hűvösvölgyre. Neki is vágtunk, hamarosan az első kaptatón találtuk magunkat a Hármashatár-hegy irányába. Tinédzser lányaim kérdezték, hogy mikor érünk oda, mire én csak rávágtam, hogy már nem sok van hátra. Az erdő csodálatosan szép volt ősszel, színes pompában úsztak a levelek és friss levegő itatta át az orrunkat. Hamarosan el is értük a Hármashatár-hegyi kilátót, ahonnét is csodálatos kilátás tárult a Dunára, illetve a Budai-hegységre, magára a fővárosra. Innen aztán tovább kellett haladnunk a Csúcshegy irányába, Budapest 3. kerülete felé. Az úton fellelni véltem azokat az erdei tájakat, ahol tinédzser koromban télen rendszeresen futottam kenu edzéseken, amikor is a Budagyöngyéig mentünk fel a Kolosy térről. Elértük a Virágos-nyerget és családtagjaim részéről egyre erőteljesebb ellenállást hallottam, hogy elfáradtak és szeretnék, ha mielőbb vége lenne. Az idő kezdett felgyorsulni és láttam, hogy a sötétedést már nem fogjuk tudni elkerülni, mert a Bécsi úti végállomásig még volt kb. 5 km. Nekivágtunk az utolsó résznek, be az erdőbe. Próbáltam bennük tartani a lelket, én magam is könnyebbre számítottam, de már 4-5 órája úton voltunk, lassan haladtunk, mert sok helyen megálltak nézelődni. Aztán egyszer csak vészesen kezdett sötétedni, szerencsére a mobiltelefonokon volt elemlámpa. Világítanunk kellett, majd egyszer csak megpillantottunk egy mozdulatlanul fekvő embert az erdőben. Néztem, de nem mozdult, azt gondoltuk, hogy meghalt. Szóltam hozzá, megvizsgáltam, és láttam, hogy él. Segítséget ajánlottam, de nem kívánta igénybe venni, azonban én a biztonság kedvéért ráküldtem a mentőket.
Végül aztán elértük a végállomást, nagyon fáradtan késő este hazaértünk. A túra emlékezetes maradt, a Budai hegység szépségeit csodálhattuk meg “rövid” túránk alatt. Ez a túra sokat tanított nekem a következő útjaimhoz.
2016. november 26 (ősz), 18,6 km, Dorog – Piliscsaba
Van egy barátom, Lacinak hívják és Piliscsabán él a családjával. Többször is meglátogattuk őket és egyszer megkérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve engem elkísérni ezen a szakaszon. Laci nálam kb. 10 évvel idősebb és korábban félmaratonokat futott, sőt, ha jól emlékszem még a maratont is megpróbálta, de ezek az emlékeim már halványabbak, azonban a félmaraton biztos. Laci rögtön igent mondott, aminek én rettenetesen örültem, hogy nem kell egyedül baktatnom az erdőben. A táv hosszabb volt, mint az első utamnál, azonban a szint sokkal enyhébb, így a végén az egész könnyebbnek tűnt, mint a Hűvösvölgyi rész. Tanulva az első túrámból már kora délelőtt 9:00 körül kiértem hozzájuk vonattal Piliscsabára. A Nyugati-pályaudvaron szálltam fel az esztergomi vonatra és kényelmesen utaztam, át az Északi összekötő vasúti hídon. Laci készen is állt, kicsit beszélgettünk, majd visszamentünk a megállóhoz és a következő vonattal már Dorog felé tartottunk. Dorog korábban egy bányász város volt, ha jól tudom, egy-két régi lepukkant gyár részt még mindig láttunk ott, azonban a város fejlődött az elmúlt években. Neki is vágtunk és hamarosan már Kesztölcön, majd Klastrompusztán találtuk magunkat, ahol az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, a Pálosoknak otthont adó kolostor romjait tekinthettük meg. Egy kis időt elidőztünk ott és beszélgettünk a szerzetesekről. Utunk Piliscsév felé folytatódott és kényelmesen haladtunk tovább abba az irányába. Lacival öröm volt beszélgetni, nagyon intelligens ember, széles körű tudással rendelkezik. Az erdő nyugodt volt, a nap sütött, sárral nem itatódott át. Néhány vadászlesbe felmásztam, hogy lássam milyen onnan a kilátás. Ez a túra nem igényelt részünkről nagy erőfeszítést, mindketten sportemberek vagyunk. Hamarosan beértünk Piliscsabára, majd egy rövid uzsonna után hamarosan hazafelé indultam. Szép nap volt, jót beszélgettünk, élveztük a természetet.
2017. május 20 (tavasz), 20,9 km, Piliscsaba – Hűvösvölgy
Ezen a meleg májusi napon egyedül vállalkoztam az eddigi leghosszabb távra, ami egyben a félmaraton távja. Gondoltam magamban, futva kétszer nem sikerült, most kirándulva mennie kell. Piliscsabáról indultam és azzal szembesültem, hogy a táv nem csak az eddigi leghosszabb lesz, de a szint is az elsőhöz képest jelentősebb. Az erdők, dombok és rétek váltakoztak, egész egyszerűen gyönyörű volt a táj. Sokszor megálltam fényképezni. A Zsíros-hegyen egész sokat időztem, pipacsokat, erdei növényeket fotóztam. Meg kellett állnom rendszeresen enni és inni, hogy bírjam a közel 21 km-t. A hatalmas meglepetés az volt, amit Hűvösvölgy felé közeledve tapasztaltam, Mária-Remeténél egy szurdokban találtam magam, egész hosszan húzódott és lenyűgöző látvány volt. Teljesen feldobta a túra végét, pedig akkor már rendkívül fáradtnak éreztem magam közel 6 óra gyaloglás után. A kegyhely is jelentős látványt biztosított, aztán hamarosan megpillantottam a Gyermekvasútat és fellélegeztem, hogy kibírtam a távot, életemben először 21 km-t.
2017. szeptember 23 (ősz), 6,3 km, Bécsi út (Rozália téglagyár) – Kevély nyereg
Ez egy résztávja a Bécsi út – Dobogókő szakasznak, amely összességében 22 km. A szint +1058 / -486. Ez durván az eddigi túrák szintjeinek a duplája, ami azon a napon az időjárás miatt vállalhatatlan volt. Esett az eső, borús volt az ég és a szél is fújt. Egyszerűen vágytam a természetre és kívánkoztam ki, ezért nekivágtam. Elmentem a Rozália téglagyárhoz busszal és irány a Kevély. Akkor még nem sokat tudtam a Kevélyről, hogy létezik Kis-Kevély, meg Nagy-Kevély, sőt még Pilisborosjenőn sem jártam. Az út ott haladt el és az esőben, ami meglehetősen az arcomba vágott csodáltam a hegyi házakat és láttam, hogy Pilisborosjenő egy rendezett város. Ahogy feljebb értem, már kevesebb volt a fű és egyre nagyobb sár fogadott. Láttam arra egy barlangot, oda is felmentem megnézni. Aztán egyszer csak véletlen letértem a kék jelzésről és jó 40 percet elkóboroltam, mire nagy nehezen visszataláltam a kékre. Eldöntöttem, hogy azt akkor csak a Kevély nyeregig tudom csinálni, de már annak is nagyon örültem, majd hazafelé indultam. Sokszor a rossz időben is jó a természetben sétálni, mert megnyugtatja az embert, így volt aznap velem is.
2017. november 4 (ősz), 17 km, Kevély nyereg- Dobogókő
Egyedül indultam el Csobánkára, ahol is a Kevély nyereg után kiszálltam az előző túrából. Ha jól emlékszem a szentendrei hévvel Pomázig utaztam, majd busszal tovább Csobánkára. Szép napos, de hideg időt fogtam ki. Nem szoktam megijedni semmilyen időtől, így nyugodtan kezdtem az utamat Csobánkáról a kéken. Aznap nem tudom milyen versenyt rendeztek ott, de sok volt a futó és a lovas is. Rengetegen jöttek velem szemben, de ez nem meglepő, mert Dobogókő és Csobánka népszerű kirándulóhelyek. A 700m-es magasságban fekvő Dobogókő csodálatos látványt nyújt, a kilátás onnan fenomenális. Azt mondhatom, hogy Csobánkáról viszonylag simán, na jó egy kis megeröltetéssel, de feljutottam oda. Maga az út szép látványt adott és amire teljesen tisztán emlékszem a Báró Eötvös Loránd Menedékház. Sok képet csináltam róla és büszkeséggel töltött el, hogy milyen elődeink voltak, akik a természetjárást népszerűsítették, mindamellett, hogy mennyi más hasznos dolgot vittek véghez életükben, milyen pozíciókat töltöttek be.
Éppen akkor vaddisznó pörköltet kínáltak a turistáknak, amit azóta is sajnálok, hogy nem kóstoltam meg. Nagyszerű nap volt.
2018. szeptember 21 (ősz), 10 km, Dobogókő – Pilisszentlászló
Ez is egy résztávnak tekinthető, méghozzá a Dobogókő – Visegrád (24km) szakasznak egy résztávja. Pomázról felmentem busszal Dobogókőre és útnak indultam a 10 km-es könnyűnek ígérkező túrán. A szint nagyon alacsony volt, így semmi gondot nem okozott, simán teljesítettem mindent. Sok rétet láttam, őzekkel, nyulakkal találkoztam. Madarakban is gazdag volt e táj, hollók, sasok, héják repkedtek a levegőben. A táj népszerűségének köszönhetően sok szembejövő turista baktatott, vagy fejbiccentéssel, vagy intéssel üdvözöltük egymást. Gyorsan le is értem Pilisszentlászlóra, ahonnét is az utolsó túrámat kezdtem meg e tájegységen hamarosan.
2019. augusztus 17 (nyár), 14 km, Pilisszentlászló – Visegrád
Meggyőztem feleségemet, Etelkát, hogy kísérjen el ezen az úton és vigyük magunkkal kiskutyánkat Tatut is. Hárman indultunk Pilisszentlászlóról Visegrád irányába. Akkor még nem ismertem a Julianus-kilátót a Börzsönyben, így az a kilátás, amit ott tapasztaltunk a legszebbnek tűnt a Dunára. Először elértük a Pap-rétet, majd a Nagy-Villámot. Útközben rengeteget fotóztunk és egy óriási sasra lettünk figyelmesek, amely a hegyek között vadászott. Pont tanúi voltunk, amikor is a hatalmas, barna ragadozó madár lecsapott áldozatára. Nem tudtam felmérni a sebességét, de villám gyors volt. A gyönyörű, mezők, rétek a nyár vége felé elkápráztattak bennünket. A mai napig emlegetjük ezt a túrát, hogy az eddigi három legszebben benne volt. Már sötétedett, amikor Visegrádhoz értünk, egész pontosan a Visegrádi révhez. Megálltunk ott és felidéztem magamban azt a jelenetet az 1979-es filmből, amikor is a komp megérkezett. Felejthetetlen pillanat volt. Végül buszra szálltunk és irány haza. Nagyszerű nap volt.